Kinban, vígan, kórban, egészségben.
Pere MARCH 

Emlékek állata, te lassú és bús állat,
nem élsz, emlékezel csak. Nem élsz, emlékezel csak,
hogy éltél valaha, valahol, erre-arra.
Micsoda boldog óra, amikor verset írsz.
Nem ahogy írogattál, szilánkokat, kapkodva:
de az emlékezés ünnepi verseit.
Hagyod, emlékeid hogy felidézze egy táj,
a moziban a székek; milyen film is ment akkor?,
mit sem törõdtetek vele – nyilvánvaló;
és ott az Albereda, a békák a folyóban,
a vásár-éj egén, fent a tûzbombák kinyílnak,
Valencia lángokban Szent József éjjelén,
míg ti szeretkeztek azon a teraszon.
Emlékek állata, te lassú és bús állat,
most felidézed, gondolsz a hûs és sima húsra,
amelyet kezeid és csókjaid bejártak,
dicsõségére könnyû és vidám szöveteknek,
a rozsdaszín cserép-gerincekre, a gyomra,
mely csodás hirtelen kinõtt a cserepek közt.
Emlékek állata, te lassú és bús állat.
.